Halihó, hirvígó!

Szóval kezicsókolom, üdvözlök minden kedves olvasót meg mindenkit. Kezdjük mindjárt az elején: Tetves egy szar ország ez a mienk. Szép is lenne, jó is lenne, de az istenadta nép tehetsége, hogy valahogy olyan szépen elkúrjon mindent, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. (M)agyarország és lakói – mivel lakói azzá teszik – az a figura az amerikai filmekben, aki a totál gennyes full negatív szereplő, aki örülünk ha szív, mert egy akkora tapló, hogy legszívesebben kiskanállal kaparnánk ki a képcsőből/vászonból, ízlés szerint.
Magyarországot politikusok irányítják. A politikust errefelé arról lehet megismerni, hogy soha életében egy percet nem dolgozott semmiért, és soha egyetlen igaz kérdést fel nem tett, annak pedig, hogy valaha egy politikus igazat mondjon kisebb az esélye, mint annak, hogy az ötöslottón mind az öt szám ugyanaz legyen. Általánosságban elmondható még az is, hogy a vezető pozícióban lévő emberek azok akik a legkevésbé értenek ahhoz, aminek kinevezték őket. Az egészségügyi miniszter – azt kell higyjem – egyetlen szem cévitamint nem látott még. Ez afféle örökség nekünk, mint ugye sok minden szar, mint a BKV, vagy a négyes metró. A nálunk szerencsésebb fejlődésű országokban egy afféle terv kiötlőjét, mint például a metró, falhoz állítanák, vagy legalábbis kitoloncolnák az országból.
Most térjünk át a nép ismertetésére. A nép gyakorlatilag nem sokban különbözik a politikusoktól, bár fontos megjegyezni, hogy a nép tagjai közt értelmes lények is előfordulnak, mint például a kedves olvasó, merthisz politikusnak lenni az egy szelekció része. Van átjárás persze, hát hogy ne lenne, hiszen van aki rakaszkodna hozzá ma is, de a leninista osztályharc elmélet már a múlté. Most másfajta folyamatok vannak. Ha például valaki sokat hazudik Magyarországon az könnyen politikus lehet vagy sztár, az igazmondó politikusok viszont – mekkora képzavar, Úristen – hamar eltűnnek a süllyesztőben.
Ezen kívül itt jön nekünk a turáni átok is kéremszépen, mely ugye azt mondja, hogy ahány magyar, annyit akar, s ez kéremalássan csak egyre inkább így van. Mára már ott tartunk, hogy az egységes cél érdekében összefogó emberek sem fogódnak össze, hanem ezren ezerfelé kiabálnak. Kossuth téri Forradalmi Bizottság, Nemzeti Szebb Jövő Bizottság, Lelkiismeretem nincs 12168434 csoport, és még ki tudja hány és hány csoport, és mindegyik ordít: Táncolj Fletó!, Gyurcsány takarodj!, Monnyonle! (Most akkor táncoljon, vagy mondjon le? )

Szarok vagyunk mindannyian. Egy kurva pirosfehér csíkos zászlót nem tudunk megkülönböztetni egy nyilas zászlótól, holott amannak csak az egyik fele csíkos. Nem tudunk megkülönböztetni egy parasztköztársaságot a kapitalista államtól vagy a tanácsköztársaságtól. A szájunk meg rögtön sír, fröcsög, hogy a másik ezt mondta, meg a Viktor/Feltó a tévében… Hol nem szarom le?! Nehogy már komolyan vegye valaki is ezek közül bármelyiket…
Itt vagyunk, állunk európa közepén, összeomló félben lévő gazdasággal, nem működő belpolitikával. Verjük a nyálunkat a Nobel-díjasokra, az atombombára, meg a “Magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!”-re, meg a székelyekre, Erdélyre és a rovásírásra. Egyszer a matulán volt egy cikk, persze matulás hangvételben a Trianonról, hogy igazából jó is volt, mert ha nem vágtak el volna tőlünk mindent, ma már itt se lennénk, ahol most vagyunk. És bármennyire fájdalmas is ez, igaz. És bármennyire fájdalmas is, de egyetértek a szlovákokkal: faszt írok én Magyarországgal közös történelemkönyvet. Ha azt tanítjuk, hogy a gaz rómaiak leigázták eztmegazt az országot, akkor az miért dicsőség, hogy részeg magyar hordák szétnyilazták Európát? A forradalmár, aki Amerikába szökik, az öngyilkos miniszter, a kommunista pártvezérek… Valóban dicsőséges történet. Egy az egyben, mint Wass Albert, a nagy szent magyar, akinek több felesége volt, és az első adandó alkalommal lehetőleg disszidált is, hátrahagyva a családját. Igen, erre büszkék lehetünk. Büszkék lehetünk, hogy nem vagyunk ketten az országban, akik ugyanazt akarnánk, büszkék lehetünk, hogy a “jég hátán is megélünk”, ami azt jelenti, hogy mindig tudjuk, hol lehet egy kicsit csalni, büszkék lehetünk, hogy a mi nevünket harsogja Európa és a világ, csak épp negatív előjellel, mert ezek vagyunk mi, magyarok.