Halál az élet után, 2007

Az idei konstruma után ötlött föl bennem – így sokkal szebb a mondat hangzíne, mintha azt mondtam volna, hogy ötlött fel bennem -, szóval az idei konstruma után ötlött fel bennem, hogy kéne egy olyan kiállítást és/vagy vásárt rendezni, ahol olyanok állíthatnának ki, akik a transzcendencia felé nyitottak, vagy épp tagadják mondjuk. A mostani kiállításokhoz hasonlóan, minden ilyen szervezet bérelne egy standot, megcsinálná, megdesignolná úgy, ahogy neki jó. Lehetne egy központi nagyszínpad, ahol mindig egy adott szervezet mondhatná el a saját vesszőparipáját, és a kiállítási standokon meg lehetne beszélgetni.

Itt lehetnének az ateisták, a szcientológusok, a római katolikusok, a szabad kőművesek, a hedonisták, az evangélikusok, reformátusok, zsidók, görög katolikusok, ortodoxok, krisnások. Az egész kiállításon azt kéne bemutatniuk, hogy mit kínálnak ők a halálunk utánra. Nirvana, menyország? Kérem, mutassa be! Mutasson róla prospektust, osszon ingyen DVD-t! Látni szeretném hova kerül a lelkem, ha meghalok, és szeretném tudni, mit kell ahhoz tennem, hogy ez megtörténjen. Heti egy mise? Évi egy zarándoklat Mekkába? Viselnem kell a tórát, amíg meg nem halok? Lássuk, mi mennyie kerül, mi mennyire szükséges. Persze itt is lehetnének jó üzletkötők, akik rénk tukmálnának mindent, azt is, ami szigorúan véve nem szükséges a lelki üdvünkhöz. Aztán kérhetünk mindenkitől árajánlatot is, hátha a kiállításra való tekintettel kapunk kedvezményt, vagy ha visszük az egész családot, hátha, akkor is.

S aztán otthon ülve eldöntjük, hogy mi legyen a lelkünkkel ha már meghaltunk.